Differenciált egyéni bánásmód

FELADATGYŰJTEMÉNY

A TANULÁSI KÉPESSÉG FEJLESZTÉSÉHEZ

ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

KERÉKGYÁRTÓ ÉVA

KÓRÓSI KÁLMÁNNÉ

LEKTORÁLTA, SZERKESZTETTE:

OROSZLÁNY PÉTER

OKI PTK

BUDAPEST

 

BEVEZETŐ

 

A tanulási képesség kialakítása és fejlesztése az alsó tagozaton alapvető feladat. Különös figyelmet kell erre fordítani hátránykompenzálás és felzárkóztatás esetén, mely sok esetben csak a tanítási órán való differenciált fejlesztéssel érhető el. Szerencsésen kiegészíti ezt, ha félévente 2x1 hetes, napi 60 perces ún. tanulásmódszertani órákat iktatunk be az iskolai óratervbe, amikor kiscsoportokban foglalkozhatunk a tanulási nehézségekkel, a tanuláshoz való viszony közvetlen formálásával, jó szokások kialakításával és a tanuláshoz nélkülözhetetlen alapképességek intenzív fejlesztésével, valamint a tanulási módszerekkel.

Összeállításunk ezekhez a foglalkozásokhoz kíván szerény mértékben hozzájárulni azzal, hogy évfolyamonként és részképességenként feladatokat gyűjtött egybe (a teljesség igénye nélkül), amelyekből a tanító saját ízlése és a célszerűség szerint válogatva gazdagíthatja óráit fejlesztő tevékenységekkel. Helyesebbnek véltük a gyakorlatok  áttekinthető struktúra szerinti csoportosítását, mint kész óravázlatok közlését, hiszen a fejlesztő órákat mindig az adott gyermekcsoportra érdemes összeállítani, s ez a tervezés adja a tanító számára a munka alkotó örömét. Reméljük, hogy a közeljövőben egy teljesebb és eredetibb gyűjteménnyel is szolgálhatunk majd

 

ELSŐ OSZTÁLY

1. BEMELEGÍTŐ, RÁHANGOLÓ GYAKORLATOK

LÉGZŐGYAKORLATOK

 

1. Körben állunk. Mély belégzést végzünk. Kilégzéskor egy levegővétellel ismert mondókát, kiszámolót mondunk, először halkan, majd többször, egyre hangosabban megismételjük.

2. Körben állunk, felkészülünk a légzőgyakorlathoz! 3 másodpercig belégzést végzünk, 2 másodpercig visszatartjuk a levegőt! Kilégzéskor felsoroljuk a hét napjait!

3. Körben állunk, felkészülünk a légzőgyakorlathoz! 3 másodpercig belégzést végzünk, 2 másodpercig visszatartjuk a levegőt! Kilégzéskor újabb légvétel nélkül megpróbáljuk elmondani az alábbi mondókát. Ügyeljünk a szavak helyes időtartammal és hangsúllyal történő ejtésére!

                                            Hüvelykujjam almafa,

                                            Mutatóujjam megrázta,

                                            Középső ujjam felszedte

                                            gyűrűs ujjam hazavitte,

                                            a kisujjam mind megette,

                                            megfájdult a hasa tőle.

4. Körben állunk. Mély levegőt veszünk, kicsit benntartjuk, majd kilégzés közben hosszan hangoztatjuk, amíg a levegő tart: Tóóóóóóóóóóbiás. Újabb belégzés, benntartás, majd kilégzéskor: Miiiiiiiiiiiiiiiiit csinááááááááááálsz?

5. Körben állunk, szorosan egymás mellett kézfogással. Csukott szemmel mély belégzést végzünk. Kilégzéskor folyamatosan óóóóóóóóóóóóó hangot hangoztatunk, ameddig a levegőnk tart.

MOZGÁSOS GYAKORLATOK

1. Járás egyenletes ritmusban dob vagy taps kíséretével. Járásmódok zenére, utánzással (óriás, törpe, gólya, katona stb.). Szökdelés helyben, cikk-cakkban páros lábbal, fél lábon, indián módra.

2. Járás, futás zenére lábujjon, sarkon, külső lábélen, masírozva, magas térdemeléssel, sasszé előre, hátra és

oldalirányba (csak a domináns lábbal végeztessük!). Lassú futás irányváltoztatásokkal, tempóváltással.

3. Ki találja meg előbb a helyét a padban.?

4. Lazító „dagasztás”. Kis terpeszben állunk, vállunkat kissé leengedve laza törzzsel előre hajlunk, hogy két karunk szabadon, szinte tehetetlenül lengjen a törzs előtt. Indítsuk a mozgást ökölbe zárt kézzel, és tegyünk úgy, mintha laza tésztát dagasztanánk. A két kar váltva „gyömöszöli” a térdmagasságban levő képzeletbeli „tésztát”. Tapsra megáll a mozgás, majd laza rázással oldjuk fel a két kar izmait!

5. Finommozgások mondókával. Mondjuk, mutatjuk:

                                            Hüvelykujjam piacra ment,

                                            Mutatóujjam itthon maradt,

                                            Középső ujjam kap finom pecsenyét,

                                            Gyűrűsujjam semmit sem kap,

                                            Kicsi ujjam visít nagyot,

                                            Én is, én is éhes vagyok.

6. Finommozgások fejlesztése. Két kézfejedet emeld magad elé, bal tenyered nézzen fölfelé, jobb kezedet szorítsd ökölbe, de azt lefelé fordítsd. Változtassuk a kéztartást (jobb föl nyit, bal le zár) előbb lassan, majd egyre fokozódó ritmusban. Próbálkozzunk azzal is, hogy a kézmozgást mondókával kísérjük.

7. Keresztező mozgások. Jobb kézzel a bal oldali testrészek érintése, bal kézzel a jobb oldaliaké. Nyitott, majd csukott szemmel, először lassan, majd egyre gyorsuló ütemben: jobb kézzel a bal térd, bal kézzel a jobb térd érintése. Sorra vehetjük a különböző testtájakat alulról fölfelé vagy föntről lefelé. Mondókával is kísérhetjük:

                                            Eszem éles, eszem vág,

                                            Mindent bevés, előránt.

8. Élénkítő mozgás, testkeresztezéssel. Jobb könyökkel megérintjük a bal térdünket, bal könyökünkkel a jobb

térdünket. Lassú ütemmel indulunk, majd egyre fokozzuk a tempót! Az előbbi (vagy más) mondókéval is

csinálhatjuk.

9. Izompróba. Párt választanak a gyerekek. A pár egyik tagja előre nyújtja a karját, tartja, a másik próbálja finoman lenyomni (nagyobb erőlködés nélkül), majd csere.

2. FRISSÍTŐ GYAKORLATOK, RELAXÁCIÓ

1. Álljatok fel nyújtózkodjunk erőteljesen! Lendítsük karjainkat balra, jobbra, előre, hátra! Bal kezeddel érintsd meg a jobb térdedet, majd jobb kezeddel a bal térdedet, egyre fokozódó ritmusban. Tornásztassuk meg az ujjainkat is: Szorítsd a kezedet ökölbe, lefelé fordítva, nyisd ki mindkét kezeden egyszerre a hüvelykujjadat majd kezedet is fordítsd fölfelé, ismét le, majd föl de már a mutatóujjad is legyen nyitva…le föl, míg valamennyi ujjunk nyitva lesz, gyorsan csukd össze mindet.

2. Emeljük karjainkat oldalirányba felfelé magastartásba, emelkedjünk lábujjhegyre. Hosszan lélegezzünk be. Lassan engedjük le karjainkat, kilégzéssel. Kuporodjunk le guggolásba, minél mélyebbre. Ismételjük meg háromszor.

3. Emeld a karodat magasba, nyújtsd előre, lendítsd hátra, tapsolj hármat. Fussatok hozzám úgy, hogy a jobb kezetekkel megfogjátok a bal térdeteket, vissza is. Bal kezetekkel a jobb fületeket, vissza is…

4. Csukott szemmel végezzük a feladatokat. Emeld fel a jobb kezedet, a jobb kezeddel  simítsd

végig a jobb oldaladat, a jobb füledtől a jobb bokádig. Ugyanígy a baloldalon is.

5. Egyik kezed tartsd a köldöködön, másik kezeddel erőteljesen dörzsölgesd a mellkasodat közvetlenül a kulcscsont alatt.

6. Járás ütemtartással, tapssal. Álljatok fel, forduljatok menetirányba! Lépéstartással, tapssal járjunk a padsorok

körül, közben mondjuk Zelk Zoltán: Tavaszi dal című verséből a következő versszakokat:

                                            Egy, kettő, három, négy

                                            Kis őzike hová mégy?

                                            Elég hogyha tudom én

                                            tavasz elé futok én!

 

                                            Egy, kettő, három, négy

                                            Te kis nyuszi, hová mégy?

                                         Se erdőbe, se rétre,

                                            a szép tavasz elébe!

3. FIGYELMI GYAKORLATOK

 

1. Testrészek megnevezése saját testen. Jobb és bal fogalmának kialakítása, gyakorlása saját testen (szívecskét tűzünk a szívünk fölé, mutasd, hogy pillangó száll a jobb válladra, bal térdedre…)

Irányok, oldalak megnevezése önmagához viszonyítva (tőlem jobbra van az ajtó, tőlem balra van Kati… stb.

2.  Hallásfinomítás. A gyakorlatot csukott szemmel végezzük. Zörejeket hallotok, felismeritek-e? (Papírtépés, kulcscsörgés, iskolában hallható zajok magnóról stb.) Nehezíthetjük azzal a megfigyelést,hogy a hallott zörej irányát is meg kell nevezni.

3. Valakire erősen ránézek, a tőle jobbra ülő válaszoljon a kérdésemre! (Testrészek neve, irányok megnevezése, tulajdonságok, viszonyszavak stb.)

4. Körben törökülés. Egymástól kartávolságra helyezkedünk el. Nyújtott karral tapsolunk a térdek fölött, majd oldalsó középtartásban megérintjük egymás tenyerét. Ügyeljetek a ritmusra!

5. Körben állunk, a kijelölt tanuló egyet tapsol. A megbeszélt irányban a mellette álló gyerek csak akkor foly- tatja,  ha az előző befejezte (nem lehet hosszú a szünet). Ha bárki a körből kettőt tapsol, változik a haladási irány.

6. Körben állunk, a megbeszélt irányban több babzsák indul útjára, egyenletes tempóban adogatjuk. Ne érjék utol egymást, és le se essenek!

7. Jelkeresés. Azt kell megállapítanod, hogy a feladatlapon hányszor ismétlődnek meg a kiemelt sorban szereplő jelek. Számolás közben nem szabad a munkádban jelzéseket tenned!                                        

8. Jelrajzolás. Négyzethálós lapra dolgozunk. Fél percig rajzolhatjátok a megkezdett sort. Törekedjetek arra, hogy a sorrend pontos legyen, minél több jelet sikerüljön leírni!                                                                                            

Fél perc letelte után: Számold meg hány  jelet írtál!                                                                                                   

Fél perc után ismét megszámoljuk, közben ellenőrizzük is a jeleket, úgy, hogy közösen hangosan mondjuk az irányokat(balra, balra, le, föl jobbra, jobbra…)

4. BESZÉDMŰVELÉS

 

1. Artikulációs gyakorlat. Dőljetek hátra a padotokban! Helyezkedjetek el kényelmesen! Mondjátok el nagy ajakmozgással a magánhangzósort!  Ügyeljetek az időtartamra is! A magánhangzósort háromszor egymás után kell elmondanotok hangerőváltással.

                                            a-á-e-é-i-í-o-ó-ö-ő-u-ú-ü-ű                                                                                             

Ugyanezt végezhetjük úgy is, hogy a magánhangzókat összekötjük az „sz” hanggal:

                                            sza-szá-sze-szé-szi-szí….

                                            asz-ász-esz-ész-isz-ísz…

                                            asza-ászá-esze-észé

2. Időtartam gyakorlatok. Mondjátok utánam a szavakat. Ejtsétek pontosan a hosszú hangokat!

                                            szappan                                   ősszel                     pimasz

                                            szökken                                    asszony                 kamasz

                                            szikkad                                     hosszú                   tavasz

                                            szíjjal                                        vissza                    vadász

                                            szellő                                         mesze                    juhász

3. Hangsúlyozás gyakorlása. Figyeljetek rám! Szókapcsolatokat mondok. A szókapcsolat egyik tagját nagyobb

nyomatékkal ejtem. Ismételjétek a szókapcsolatokat középhangerővel! Pontosan úgy ejtsétek, ahogy én.

                                            a szarvas agancsa

                                            az ökörszem tolla

                                            az erdő vadásza

                                            messze földön

                                            tisztáson bandukol

                                            szüntelenül kóborol

                                            nesztelenül surran

Értelmezzük a kifejezéseket, fűzzünk hozzá szómagyarázatot!                                                                                             

4. Kapcsolatfelvétel köszönés. Játsszátok el, mit kell tennetek, ha:

                                            -tanítóitokkal találkoztok az iskola folyosóján

                                            -beléptek az osztályotokba, ahol már néhány osztálytársatok ül

                                            -osztálytársatok édesanyjával találkoztok a boltban…

A bábu többféleképpen szólít meg benneteket. Melyik köszönés hibás és miért? Szerintetek melyik köszönés hangereje és artikulációja megfelelő?

                                            -Adj isten pajtikák!(harsány, vidám)

                                            Szevasztok srácok!(vidám, kedves)

                                            Hé, ürgepásztorkáim!(erőszakos, durva, hangos)

                                            Jó reggelt gyerekek!(motyogó, érthetetlen)

A vállalkozó párok bemutathatják ugyanezeket, vagy más köszönéseket visszaköszönéssel is. Értékeljük az illedelmes, megfelelő hangerejű megoldásokat.

5. Gyűjtsetek és rajzoljatok olyan tárgyakat (amikor már írni tudnak írjanak olyan szavakat) aminek a nevében az „sz” hang hallható! Például: szemüveg, szív, szőlő….

6. Nyelvtörő. Mondjátok utánam tiszta ejtéssel, próbáljátok egyre gyorsabb ütemben! Közös gyakorlással kezdjük, majd egyéni bemutatók következzenek!

                                            Széllel bélelt szalmaszál,

                                            Szálló szélben messze száll.

7. Helyesejtési normákhoz igazodó versmondás.

                                            Weöres Sándor: Kacsausztató

 

                                            Tó vize, tó vize csupa nádszál!

                                            Egy kacsa, két kacsa oda-császkál,

                                            sárban ezer kacsa bogarászik,

                                            reszket a tó vize, ki se látszik.

Értékeljük, jutalmazzuk a szép versmondást.

5. OLVASÁS

 

1. Hanganalízis. Dobbants, tapsolj! Kiválasztunk két hangot, pl. „a” és „m”. Megbeszéljük, hogy ha „a” hangot hallanak a gyerekek, dobbantanak, az „m”-re tapsolnak. Ezután egymás után mondjuk (vagy a gyerekek mondják) a szavakat pl autó (dobbantás), medve (taps) alma (dobbantás+taps)….

2. Gyorsolvasási gyakorlatok, látószög növeléssel. Rövid ideig ábrákat fogok kivetíteni írásvetítővel, Figyeljétek meg, utána emlékezetből rajzoljátok le az ábrákat ugyanolyan elrendezésben, ahogyan a kivetített képen látjátok. (a gyerekek eleinte 10 mp-ig figyeljék az ábrákat majd ez az idő a gyakorlás során csökkenjen 4-5 mp-re.)                                                                                     

3. Nézzétek meg az aláhúzott ábrát Rövid ideig több hasonlót fogok vetíteni. Számoljátok meg hány olyat találtok, amelyik az aláhúzott ábrától eltér.                                                                                                                                                                               

4. Egyre hosszabb szavakat fogok felvillantani egymás után. Olvassátok el először némán a szavakat. Akit felszólítok, olvassa el hangosan!

                                                             ács

                                                            rács

                                                           bogáncs

                                                          nyaklánc

                                                         májgombóc

                                                        gyógyszertár

                                                      páncélszekrény

 

5. Szókincsfejlesztés. Szógyűjtések megadott magánhangzókkal. Például:

                                            a-á                                             alá, talál, mamám

                                            e-é                                             kenyér, tenyér, szekrény

                                            i-í                                               visít, virít

6. Olvassátok el hangosan a szópárokat! Ügyeljetek a szókezdő betűk olvasására!

                                            néz-méz                                   bont-pont

                                            pár-bár                                     ni-mi

                                            fél-tél                                        ma-na

                                            bal-dal                                      nagy-hagy

                                            tűz-fűz                                      tej-fej                                                                                             

7. Olvassátok el helyesen a  következő szavakat!

VEZSPRÉM.ZSEGED ZSUSZA GSILLA     CYŐZŐ CÉZA PÉLA YEAR

8. Betűkihagyás javítása. Olvassátok előbb némán, majd hangosan a szavakat. Ne maradjanak ki betűk olvasás közben!

                                            építőkocka              GÖNGYÖLEG

                                            jelzőlámpa              TEREFERE

                                            üvegpohár               KAPUFÉLFA

                                            rongybaba               CINTÁNYÉR

A következő szavakból egy (vagy két ) betű hiányzik. Olvassátok el helyesen!

                                            daráz        TEHAUTÓ

                                            űhajó        BUDAPET

                                            léggöb       GURKA

9. Szókiválasztás. Keresd ki a szavak közül gyümölcsök nevét…állatokat…fiú és lány. nevet..

                                            róka                                                                             gombóc                       gólya

                                            száll                                                                             mókus                          Gergely

                                            rózsa                                                                           meggy                          nyúl

                                            dinnye                                                                         macska                        Erzsébet

10. Mesemondás. Ne ragaszkodjunk a szöveghű meséléshez. Kössük össze a szövegek eljátszásával vagy bábozással.

11. Hibajavítás. Húzzátok át a hibákat !

                                            Anti leckét ír. Előveszi a kosarából a könyveit.

                                            Kinyitja a mesekönyvét és a matematika

                                            füzetét. Kikeresi a példát. Először a papíron

                                            számítja ki. Ami jó, azt kiradírozza. A kész

                                            példákat megmutatja a cicának. A cica

                                            ellenőrzi őket. Ha hibát talál, nyávogni kezd.

                                            Talán még ötös is lesz a lecke!

12. Betűpótlások. Pótold a rajzok segítségével a hiányzó betűket!

                         vo__al    ba__án      __ot      __o__   t__   go__b

13. Szó és kép egyeztetése. Kösd össze a szavakat a képekkel!

                                            öt

                                            ház

                                            tál

                                            szív

14. Szószerkezetek olvasása. Rajzold le, amit elolvastál!

                                            három alma

                                            füles bögre

                                            magas létra

                                            nagy lepke

                                            egyenes vonal                                                                                                                               

15. Mondatok olvasása. Rajzos feladatok

Ide rajzolj két házat, három-három ablakkal.

Rajzolj halat ebbe a hálóba!

Rajzolj a kör közepébe virágot!

16. Igaz, hamis   mondatok

                                            Az ágy szerszám.

                                            A gyorsvonat étel

                                            A meggyszörp ital.

                                            A teve úszik.

                                            A labda elgurult. …

17. Rövid szövegekhez kapcsolódó feladatok. Rajzold le és színezd ki, amit a szövegben elolvastál!

                                            Hurrá, itt a tavasz!

                                            Tűz a nap. S földet fű borítja.

                                            A fák kizöldültek, tele vannak virággal.

                                            Fecskék röpködnek a magasban.

                                            A fűben gyerekek labdáznak.

Figyelmesen olvasd el a szöveget!

                                            Az állatok iskolája

                                            A mesében az állatok is járnak iskolába. Ez az

                                            iskola az erdőben van. Az állatgyerekek is

                                            játszanak és tanulnak az órákon. Igyekeznek

                                            jól viselkedni. Ez nem mindig sikerül.

                                            Olvastam egy Misi mókus nevű kis állatról, aki

                                            elaludt az erdei iskolában.                                                                                                                               

Húzd alá a szövegben a választ!

                                            Hol van az állatok iskolája?

                                            Hogyan viselkednek az állatgyerekek?

                                            Ki aludt el az erdei iskolában?

6. EMLÉKEZET

 

1. Mondókatanulás. Kísérhetjük a mondókatanulást improvizált mozgással.

                                            Magyar népköltés:

                                            Kipp-kopp, kalapács,

                                            kicsi kovács, mit csinálsz?

                                            Sárga lovat patkolok,

                                            Aranyszeggel szegelek.

                                            Uccu, pajtás, kapj fel rája,

                                            úgyis te vagy a gazdája!

2. Képemlékezet. 10 óvodai jelet láttok a táblán, jól figyeljétek meg (fél perc) „hunyjatok”. Hány jelre emlékszel? Rajzold le!

Ismét hunyjatok addig én változtatok három dolgot. „Szabad!” Mi változott? (sorrend, a jel maga)

3. Szóemlékezet hallás után. Körben állunk (esetleg ülésrend szerint) Minden gyerek mond egy gyümölcsnevet (lehet más témakör is), és megismétli az előzőeket is. Például:

                                                                                               Alma

                                                                                               Alma, körte,

                                                                                               Alma, körte, barack……

4. Szóemlékezet olvasás után. A táblán 10 (15) szó szerepel, többször is olvasd el, próbáld megjegyezni!

                                            gólya, Károly, Mihály ibolya, vaj, tej,

                                            lyuk, lyukas, kulcslyuk királyfi…                                          

Eltakarjuk. Ki tudná elmondani? A sorrend először nem számít!

5. Mondatemlékezet. (Összeköthetjük légzőgyakorlattal). Mondd utánam az egyre hosszabbodó  mondatokat!                                                                                             

                                            Magára vette nagyapó a kabátját.

                                            Lassan magár vette nagyapó a kabátját.

                                            Lassan magára vette nagyapó a kabátját, felhúzta cipőjét.

                                            Lassan magára vette nagyapó a kabátját, felhúzta cipőjét, elindult.

6. Szógyűjtés. Ki  tud 1 perc alatt több szót gyűjteni „t” betűvel. Párokban dolgozzatok! (Lehet szótagokkal: Úgy kezdődjön „ka” úgy végződjön  „ka”..)

7. Csukd be a szemedet! Gondold végig az előző napodat! Mit csináltál? Mi volt az ebéd?… A szomszédodnak mondd el!

8. Memorizálunk párosan csoportban 6 szót:

narancs csónak, csacsi cseresznye, csikó, csákó                                                                                             

A párok  egymásnak felmondják 2-3 perc gyakorlás után, de később is visszatérünk rá.

9. Képemlékezet. Figyeld meg a táblán látható ábrát (fél perc)! Eltakarjuk, majd rajzold le, fontos a színek sorrendje is!

10. 10 szót mondok, hallgassátok figyelmesen, majd rajzoljátok (írjátok) le, amire emlékeztek!

alma, levél, szív, virág, fa, házikó, labda, meggy, vödör, kocka

11. Hosszabb távú emlékezet. Az előzőleg párokban memorizált hat szó közül csak a gyümölcsöket rajzold (írd) le!

Az óra elején tanult mondókát ki tudja legszebben, legpontosabban elmondani?

7. GONDOLKODÁS

1. Találós kérdések.                                                                

                                            Kifele megy, befele áll,

                                            befele jön, kifele áll,

                                            lefele megy, fölfele áll,

                                            fölfele megy, lefele áll.

                                                                                                     (a macska farka)                                          

                                            A szabad mezőre gyakran kisétálok,

                                            Pedig kis házamtól soha meg nem válok.

                                                                                                     (csiga)                                          

                                            Olyan, mint a falevél,

                                            Ide-oda lebben,

                                            Napsütötte réteken,

                                            S jó szagú szélben.

                                            Lábujjhegyen követed,

                                            Rászáll egy virágra,

                                            Felfelé kapsz, és ámultan

                                            Pillantasz utána.

                                                                                                     (pillangó)                                          

                                            Miért hunyja be a kakas a szemét, amikor

                                            kukorékol?

                                                                                                     (mert már kívülről tudja)

2. Az időszaknak megfelelően applikációs képekkel vagy szókártyákkal végezzük! Minden esetben elvárjuk az indoklást miért nem illik az adott szó a sorba!

                                            cica                                     kutya                                 papagáj

                                            őzike                                   kecske                              róka

                                            béka                                   csiga                                   pillangó

                                            malac                                 tyúk                                    liba

3. Barchoba. Egy állatra gondolok. Tegyetek fel kérdéseket, melyre igennel vagy nemmel válaszolok!

     4. Alakzatok előállítása. Különböző síkidomokat kaptok borítékban. Próbáljatok összerakni belőlük állatokat.

    5. Szóalkotás. Alkossatok a betűk segítségével állatneveket! Ismétlődhetnek a betűk!

             Betűk a táblán: k a l z s ü ő c m I

 

0.034 mp