Magamról

1992-től óvónői, 1996-tól  tanítói végzettséggel rendelkezem. Szakvizsgát szereztem minőségbiztosítási területen, majd közoktatási vezetőként. 

Tíz évig igazgató helyettesként, majd két évig igazgatóként is tevékenykedtem.

Köznevelési szakértő vagyok Pedagógusminősítés és tanfelügyelet területen. 

 

Rövid ideig voltam "Anita óvónéni",  a fiam megszületése óta tanítok,   - kezdettől fogva abban az általános iskolában , ahol én is megismerkedtem a betűkkel .

Akkori tanítóimra  máig tisztelettel és szeretettel  gondolok. Még  felnőtt fejjel is emlékszem az ő mondataikra, mozdulataikra,  tetteikre, melyek minden bizonnyal kellő motivációt adtak ahhoz, hogy én is ebbe a pályába legyek szerelmes.

Az álmom, hogy én is olyan mély nyomokat hagyjak tanítványaimban, melyeket én őrzök a tanítóimról.

Nagyon szeretem a jelen technikai kihívásait, minden újdonság érdekel. A pályán folyamatosan képzem magamat, rengeteget olvasok, gyűjtögetek.

Tisztelem azokat a kollégákat, akik nemcsak a gyermekeket, hanem szabadidejükben még minket - állandó megújulásra vágyókat - is ellátnak hasznos információkkal, akár itt az interneten keresztül is.

Osztályfőnökként naponta érnek új kihívások, amelyekkel bátran nézek szembe.

A szülőkkel kialakított jó kapcsolatom, a gyermekek által nyújtott szeretet és a tanítás öröme az, ami minden nap új erőt ad, és meggyőz arról, hogy nem létezhet számomra más, csak a tanítás.

 

„Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt”

                                              Dolly Parton

 

 

 

 

0.001 mp