Szövegek az Aranyszáj versenyhez
Aranyszáj Szépolvasó - Szép Beszéd Verseny
Az Aranyszáj Szépolvasó – Szép Beszéd Versenyt először 2011 januárjában szerveztem meg iskolánkban. Úgy gondoltam,- mivel hosszú évek óta iskolánk ad helyet a Kazinczy Szép Magyar Beszéd versenynek, melyet 7- 8. osztályos tanulóknak szervezünk - megpróbálkozom ezzel a kezdeményezéssel az alsó tagozatban.
Az olvasás egyfajta tudomány, mely hozzásegít a tudás megszerzéséhez. Hosszú a folyamat, amíg a gyerekek megtanulnak kifejezően olvasni. A szöveget ahány ember olvassa, mind másként közvetíti a hallgatóság felé. Ezt tapasztalják meg a tanulók ezen a versenyen. A verseny igazi célja az volt, hogy rávezessük tanulóinkat az olvasás fontosságára és megkedveltessük velük a könyveket és csekély rutint szereztessünk velük a Kazinczy verseny előzeteseként. Akkor még csak a helyi 3 – 4. osztályosok versenyeztek. Tanulóink körében nagy sikere volt, így vezetőm és kollégáim támogatásával a következő tanévtől kiterjesztettük kétfordulós versennyé: helyi és területi szintűvé. Azóta január elején meghirdetem a környékbeli iskolák részére.Versenyfelhívást küldök, melyben szerepel a verseny célja, helye, ideje, a versenyzők köre, a jelentkezési határidő és a lebonyolítás menete. A helyi, saját iskolai fordulóba a 3. és a 4. osztályosok közül bárki jelentkezhet. Ismeretterjesztő szöveget keresnek, azt gyakorolják helyes kiejtéssel, levegővétellel, megfelelő hangsúlyozással. Az iskolai és a térségi versenyt is az iskolai könyvtárban rendezzük, ahol egymást hallgatják a két kategória résztvevői. A verseny menete: először mindenki elmondja a saját hozott, begyakorolt szövegét, melyet hallgatnak a 3.-os és a 4.-es tanulók is. Utána 3 gyerek önállóan egy másik helyiségben értelmezheti, gyakorolhatja az ismeretlen szöveget, mielőtt ismerteti a zsűrivel és a közönséggel. A versenyzők értékelése évfolyamonként történik. Minden tanulót és kísérő pedagógusát megvendégelünk, emléklap és ajándék nélkül senki nem tér haza. A legeredményesebb „Aranyszájúak” könyvjutalomban és oklevélben részesülnek.
Szövegek a gyakorláshoz:
A csimpánz - az ember közeli atyafia
A Földön kétszáz majomfaj él. Ezek a legfejlettebb állatok. A csoporton belül az emberszabású majmok különleges helyet töltenek be. Kinézetük, testük működése és szellemi képességeik alapján a legközelebbi rokonaink.
Az emberhez legjobban hasonlító majomfaj a csimpánz.
Tudósok és kutatók régóta figyelik a csimpánzok életét. Megállapították, hogy nagyon intelligens állatok. Képesek arra, hogy szerszámokat készítsenek és használják is azokat.
A csimpánzok nemcsak növényevők. Szívesen fogyasztanak gyümölcsöket, bogyókat, leveleket és gyökereket. Nem vetik meg azonban a rovarokat, a kisebb gyíkokat, a madártojásokat és -fiókákat, sőt még a kisebb emlősök húsát sem.
Néha a csimpánzok egy csoportja a füves pusztákon leül egy termeszvár köré. Vékony ágakat és fűszálakat dugnak be a termeszdomb járataiba. Ezután nagy gonddal kihúzzák, és élvezettel fogyasztják el a gallyba, fűszálba kapaszkodó rovarokat.
A csimpánzok tehát mindenevők. Étrendjük hasonló az emberéhez.
A fa élettörténete
Mi különbözteti meg a fákat a többi növénytől? A hosszú élet és a magasra törő törzs. Az évek során a törzs és az ágak egyre nyúlnak, egyre inkább elágaznak. A növekedés azonban nemcsak hosszirányban halad. A fa törzse és minden élő ága évente rendszeresen vastagodik.
A fa élettörténetét évgyűrűiből igen jól kiolvashatjuk. Az évgyűrűk szélessége jelzi a növekedés gyorsaságát. A gyorsan növő fák akár 1 cm-nél is szélesebb gyűrűt képezhetnek egy év alatt, míg az igen lassan növő tiszafa évgyűrűi alig kivehetőek.
Az évgyűrűk szélessége egyetlen fatörzsön belül is változó. Fiatalkorban, amikor a fácska gyors ütemben tör a fény felé, az évgyűrűk szélesebbek. Azután, ahogy korosodik a fa, ahogy terebélyesedik, a lerakódó farétegek is egyre keskenyebbek lesznek.
A levegő szennyezése
Az emberek talán akkor kezdték szennyezni a levegőt, amikor rájöttek, hogyan kell tüzet gyújtani. Akkor azonban még olyan kevés ember élt a Földön, hogy ez a füst nem okozott gondot.
Később a fa égetéséről áttértek a kőszén égetésére, és ez nagy változásokat hozott az emberek életében. Az emberek többsége ezután nem a szántóföldeken, hanem a gyárakban talált munkát. A gyárak füstje ettől kezdve erősen szennyezte a környezetet.
A levegő szennyezésének jelentős részét az autók kipufogógázai okozzák. Azok az autók, amelyek ólomtartalmú benzinnel működnek, különösen nagy gondot okoznak. Az ólom a kipufogógázokba, majd a levegőből a gyerekek szervezetébe jut. A szervezeten belül elsősorban az agyban halmozódik fel. Azok a gyerekek, akiknek a szervezetébe sok ólom jut, megbetegszenek.
Az elefánt
A történelmi idők kezdetén az elefánt szinte mindenhol elterjedt állat volt. A gyapjas mamut a leletek tanúsága szerint fontos szerepet töltött be a jégkorszaki ember mindennapi életében. Mamutvadász törzsek alakultak ki, az állat húsát ették, a bőrével ruházkodtak, csontjaiból eszközt vagy éppen kunyhót készítettek. A mamutok közel 10 ezer éve tűntek el a föld színéről. Kipusztulásuk legfőbb oka a felmelegedés lehetett, és feltehetően az ember is tevékeny részt vett a faj létszámának csökkentésében.
Ahol az elefántfélék fennmaradtak, együtt éltek az emberekkel. Az emberek megismerték az óriási állatok kivételes intelligenciáját, memóriáját, amely nemcsak félelmet, hanem tiszteletet is ébresztett. Ezek a felismerések indították el a munkára fogásukat kb.4500 évvel ezelőtt. Igazi háziasításról azonban nem lehet beszélni, inkább csak idomításról.
A XX. század végén elkezdődött az elefántok védelme is.
Egy élő kövület
Ez a furcsa, ritka állat csak Ausztráliában él.
Olyan, mintha különböző állatokból rakták volna össze. Csőre a kacsáéra emlékeztet. Teste a hódra hasonlít. A lábujjai közt feszülő úszóhártya a békát idézi. Tojásokat rak, mint a gyík. Testét puha szőr fedi, kicsinyeit emlőjéből táplálja, mint az emlősök. Kétéltű állat, jól érzi magát a szárazföldön, még inkább a vízben. Ha lemerül, sokáig marad a víz alatt, mert be tudja csukni a fülnyílásait.
Táplálékát széles csőrével a víz fenekén keresi. Mindent eszik: puhatestűeket, rákféléket, apró halakat, vízi rovarokat, de vízi növényeket is.
A nőstény 2-3 cseresznye nagyságú, fehér és puha tojását az alagút mélyén lévő, levelekkel bélelt vackába rakja. A fiókák 10-12 nap múlva kelnek ki. Ez idő alatt az anya nem hagyja el a fészkét, nem is eszik. A kikelt fiókák gyengék és gyámoltalanok, mert 7 napig nem esznek. Az anyjuk csak ezután tudja szoptatni őket.
Élet az erdőtalajban
Az erdőben a talaj az élet forrása és temetője. Innen veszi föl a növény tápanyagait, ide hull vissza az elszáradt levél, virág és ágdarab.
A talaj felszíni rétegében milliónyi gomba-, féreg- és rovarfaj szorgoskodik a lehullott szerves anyag lebontásán.
Legfeltűnőbbek a hangyák. Ha leülünk egy mohapárnára, perceken belül megjelenik néhány „felderítő". A hangyák igen fontos szerepet játszanak az erdőben. A kis hangyalárvák táplálására a dolgozók egész nyáron szorgalmasan gyűjtik a rovarbábokat, lárvákat, hernyókat. Ezzel megakadályozzák a káros rovarok túlszaporodását. Eltakarítják a nagyobb gerinces állatok hulláit is - így egészségügyi szerepük is jelentős.
Az erdei talaj felső rétege tehát korántsem halott, hanem rendkívül sokféle élőlény élőhelye. Valamennyien a lebontható szerves anyag mennyiségétől és milyenségétől függenek.
Hogyan maradtak fenn az ősvilági állat lábnyomok?
Ipolytarnócon megkövesedett fatörzseket találtak a régészek.
A közelükben forrás fakad, amely már az ősvilágban is állatok ivóhelye volt.
A régi forrás megkövesedett iszapos homokjában lábnyomokat fedeztek fel.
Az orrszarvú-itatóhely két oldalán ősmadarak lába nyoma is látható.
Az akkori időjárásról a megkövesedett növénymaradványok adnak hírt.
Őspálma, ősfenyő, liliomfa és ciprusféle, babérfa és fahéjfa növekedett errefelé, tehát nedves, meleg éghajlat lehetett akkoriban.
Hogyan maradtak meg a lábnyomok és a növénymaradványok évmilliókon át?
Az ősvilági itatóhely egy közeli vulkánkitörés finom szemű törmeléke, az úgynevezett vulkáni tufa alá került. Ez belerakódott a mélyedésekbe, a lábnyomokba, befedte a növényi maradványokat, és napjainkig megőrizte az ősvilág üzenetét.
Mentsük meg az állatokat!
Földünket állat- és növényfajok millióival osztjuk meg. Minden élőlénynek így vagy úgy, szüksége van valamennyi többi fajra is. A különféle növények és állatok úgy támaszkodnak egymásra, mint az építőkockákból épített, finoman kiegyensúlyozott torony elemei. Mi történik, ha egy kockát kiveszünk? A torony összedől. Amikor az emberek a környezetet vagy az állatvilágot pusztítják, a természet építőköveit mozdítják el a helyükről. Mi magunk is a természet részei vagyunk, így az „építőkockák" pusztítása nekünk is árt.
Az emberek valaha egyensúlyban éltek a természettel. Csupán annyi állatot öltek meg, amennyire a táplálkozás céljára szükségük volt, a többit meghagyták. Kapzsiságunkban azonban túl sokat vettünk el a természettől, és ezt az egyensúlyt tönkretettük.
Miért jó olvasni?
Az olvasást a leghasznosabb időtöltések közé sorolom. Nem csak unaloműzésnek jó, mint azt sokan hiszik. Fontosabb szerepe van életünkben, mint azt hinnénk.
Érdemes felkeresni egy könyvtárat, ahol segítségünkre lesznek abban, hogy megtaláljuk az érdeklődésünknek megfelelő kötetet. Nos, ha ez már meg van, akkor elvileg semmi sem állhat az utunkba, hogy elmerüljünk egy remek történetben, és egy időre megszűnjön körülöttünk a világ.
Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy minél többet olvas valaki, annál jobban tud koncentrálni, és diákként is sokat segít a tanulásban! Ez annak köszönhető, hogy az olvasás jótékony hatással van a memóriára is. Számomra a legvonzóbb az olvasásban az, hogy olyan helyekre juthatok el, olyan dolgokat élhetek meg, melyekre a való életben nem volna lehetőségem. Az olvasás jórészt a képzeletre épít, és ugye a fantázia világában bármi megtörténhet. Sokkal hasznosabb időtöltés, mint egész nap bámulni a monitort, vagy butítani magad a TV műsorok nézésével. Melyik a jobb, melyik válik később is hasznodra? A döntés a Te kezedben van!
Milyen lovon ülhetett a honfoglaló Árpád vezér?
Honfoglaló őseink lovai széles homlokú, kis fejű, tüzes szemű, élénk mozgású állatok voltak. Magasságuk csak mintegy 140 cm volt, s főleg vágtatva jártak. Istállót sohasem láttak - a hideget, a meleget, az esőt és a szélvihart egyaránt jól tűrték. Ritkán feküdtek le, állva aludtak. Fekete sörényük lobogott a szélben. Színük sokféle volt, de többségük mégis egérszürke lehetett, fehér hassal.
A ma élő összes lófajták két őstől származnak. Az egyik a nagy fejű, ma már állatkerti ritkaságnak mondható taki. A másik a kis fejű, szintén alacsony termetű, vékonyabb csontozatú tarpán.
Volt-e patkó Árpád lován? Majdnem bizonyos, hogy nem. A honfoglalás kori sírokból még nem került elő patkólelet. Hajdanán a városok utcáit kikövezték, de az egyik oldalát nem burkolták be. A patkolatlan lovak ugyanis letörték volna védtelen szarupatájukat a kövezeten.
Mit árulnak el az évgyűrűk?
Az évgyűrűk rajzolatából a hozzáértők sok mindent ki tudnak olvasni, következtetnek az életkörülményekre. Ha például az egyik fa melegebb, csapadékosabb környezetben élt, a másik pedig hidegebb éghajlaton, az évgyűrűk vastagsága eltérő. A hidegebb égövben a fa lassabban nő és vastagodik, ezért évgyűrűi vékonyabbak, és sűrűbb rajzolatot adnak. Érdekes, hogy ezzel együtt a fa anyaga is erősebb, tömörebb.
Vastagabb az évgyűrű, ha az adott évben megfelelően meleg volt, és elég csapadék hullott, elegendő volt a napsütés . Az is gyakori, hogy az évgyűrűk rajzolata nem szabályos, vagyis a törzs egyik oldalán a gyűrűk sűrűbben, a másikon ritkábban futnak. Az ilyen rajzolat oka általában az, hogy nem mindig azonos irányból fúj a gyakori erős szél.
A fa
A fa is lélegzik, fejlődik, szaporodik, mint minden más teremtmény. Valójában élete ugyanolyan küzdelmesen zajlik, mint a többi élőlényé, csak jóval hosszabb életre képes, mint a többiek.
A kis csíranövénykék szinte észrevétlenül indulnak fejlődésnek. Füvek, gyomok árnyékában sínylődnek, rovarok, vadak rágásától szenvednek. Legtöbbjük kétéves koráig el is pusztul. Amint azonban megvetette lábát a fácska, gyors növekedésbe kezd, évente akár egy méternyit is nőhet. A suhángoknak a küzdelmet most egymással kell megvívniuk. A fényért, vízért folyó versenyfutásban csak a legerősebbek maradnak fenn, a többiek elmaradnak, kihullanak a versenyből. Csak néhány győztesből lesz „igazi" fa, olyan, amilyennek ismerjük: dús lombkoronájú, vastag derekú, árnyékot adó óriás.
Ne vágjunk ki minden fát!
Az emberek kivágják a fákat, hogy a helyükre haszonnövényeket ültessenek. Ahogy a növények nőnek, két-három év alatt az összes tápanyagot felszívják a talajból. Az elszegényedett talajon ezután semmi nem nő meg. A favágók pedig beljebb mennek az erdőbe, és még több fát irtanak ki.
Ahol valaha hatalmas, életerős fák álltak, most csak száraz, kemény, hasznavehetetlen földeket találunk.
Az erdőségek kiirtása szárazsághoz és éhínséghez vezet. A fák híján a talaj nem tudja megtartani a vizet. Emellett az emberek tűzifa nélkül maradnak.
Az erdők nélkül egészen más lenne az életünk. Hogy milyen, azt nem tudhatjuk pontosan, de néhány veszélyt már ismerünk.
Az erdők elpusztítása nemcsak a közelben élő embereket érinti, de mindannyiunkra veszélyt hoz. A trópusi őserdők tartják fenn a Föld éghajlatának egyensúlyát.
Négy évszak ösvényein
Bármely évszakban járunk kint a szabadban, erdőn-mezőn vagy vizek, nádasok mentén, látni- és megcsodálnivaló mindig akad. Tavasszal talán több, mint egyébként, de a természet a ködös őszi vagy zimankós téli napokon is rengeteg élményt nyújthat azoknak, akik nyitott szemmel, értő füllel járják az ösvényt. Különösen sokat jelenthet ez a betondzsungelben, városok tülekedő, szmoggal terhes világában élőknek, számukra akár a fák között, tiszta levegőn eltöltött néhány óra is felüdülést, kikapcsolódást nyújthat. Töltsünk minél több időt a természetben, járjuk az ösvényt, és örüljünk annak, amit látunk és hallunk: a tarka virágoknak, a felettük libegő lepkéknek, a csengő madárdalnak, a lombok halk suttogásának és a friss, mélyen belélegezhető erdei levegőnek. Erdőn-mezőn soha nem lehet unatkozni. A természet nagy színpadán szünet nélkül tart az előadás, és egyedül rajtunk múlik, helyet foglalunk-e a nézőtéren
Szépség lakozik minden fában
Emberi kéz neveli erdeinket, és emberi kéz vet véget hosszú életüknek.
A fával bánó ember tudja, mi lakozik a fában. Mielőtt munkához lát, gondosan kiválasztja a megfelelő darabot, amelybe beleálmodhatja terveit. Egy ívesen hajló akáctörzsből szerszámnyelet hasít, a tükrös fényű jávorfából szép hangú furulyát farag. A selymes tapintású nyárfa puha, mint a kalács; jó teknő lesz belőle, a tölgyfa vastag derekából meg gerenda vagy talpfa.
Könnyen ad ihletet a fa, de megmunkálása fegyelemre is tanít. Nem rideg, mint a márvány, de nem is képlékeny, mint az agyag. A benne bujkáló élet megszabja a rostok futását, a kés és véső lehetőségeit.
Bárhogy óvjuk is, a fa mulandó anyag. A beleálmodott szépség vele együtt tűnik el. De éppen ez a mulandóság követeli, hogy odafigyeljünk a természet, az anyag üzenetére, amelyet minden fából készült tárgy magában hordoz.
Amiről a tűz mesél
Volt olyan idő, amikor az emberek egyáltalán nem tudtak tüzet gyújtani, sőt rettegtek a tűztől. Az ősi idők emberei számtalanszor látták, amikor nagy morajlás, dörgés közepette sok helyen megnyílt a föld. Gyomrából fekete füst tört fel, kövek hullottak.
Mi tudjuk, hogy tűzhányó tört ki.
De az ősemberek nem tudták, mi lehet ez. Rettegés fogta el őket és állataikkal együtt messzire menekültek.
Sok ezerszer köszöntött be a tél meg a nyár, amíg az ősemberek megtanulták, hogy a tűz barátságos is lehet, mert meleget ad, és puhábbá, ízletesebbé teszi a húst. A tűz mellett nem kell a vadállatoktól sem félni annyira, mert a magasra csapó láng elriasztja őket. Tüzet gyújtani azonban nem tudtak.
Hogyan látják a világot?
Az élőlények érzékszerveik segítségével kerülnek kapcsolatba a
környezetükkel. Sok állat látása, elsősorban a vadászó életmódot folytató ragadozóké és különösen a macskaféléké igen éles. A békák elmosódottan, a halak pedig csak egészen közelre látnak, nagyon „rövidlátók". A rovarok szeme-összetett: e lények több tucat vagy több száz „mozaikszemmel" néznek a világba.
A hallás segít felismerni, hogy barát közeleg, vagy ellenség. A madarak és több emlős füle a levegő rezgéseit érzékeli. A kígyók viszont a föld rezgéseit, míg a halak oldalvonalukkal a víz rezgéseit érzékelik. A denevérek és a delfinek az ember számára hallhatatlan hangokat bocsátanak ki, és ezek visszaverődéséből ismerik fel, hogy mi van a környezetükben.
Kutya az űrben
Az űrhajózás történetében mérföldkőnek számítottak az ötvenes évek. Ekkor jutott el az első élőlény a világűrbe.
Az orosz tudósok meg akarták állapítani, hogy az űrrepülés során egy állat kibírja-e a súlytalanság állapotát.
De miért éppen Lajka kutyát választották? Próbálkozhattak volna kisméretű majmokkal is. De ezek az állatok nagyon érzékenyek, nehezebben idomíthatóak, és később sem mindig engedelmesek. Ezért esett a választás Lajkára, a „kiképzett űrhajósra". A kiskutya szelíd volt, szívesen játszott gyerekekkel. Könnyen megtanulta az űrben való „viselkedést", jól tűrte, hogy keveset mozoghat. A mérnökök terveztek számára egy szalagos etetőrendszert, amely napi adagolásban tartalmazta ételeit.
Különleges kutya-űrruhában indult neki meghódítani a világűrt. A repülés során azonban elromlott a hőszabályozó rendszer, a műhold szigetelése is megrongálódott, a kiskutya pár órán belül elpusztult.
Lajka szobrot kapott a moszkvai űrkutatási központ közelében.
Bemutatkoznak a könyvek
Mit olvassak? Sokszor hangzik el ez a kérdés nemcsak otthon, nemcsak az iskolában, hanem a könyvtárban is.
Ennyi könyv között csak nem nehéz jó olvasnivalót találni?
Nem nehéz, de nem is egyszerű. Valójában még azok a gyerekek is gyakran a könyvtárostól kérnek tanácsot, akik már sokszor válogattak önállóan a szabadpolcon, sőt a katalógusokkal is megismerkedtek. Mégis elbizonytalanodnak egyedül a sok könyv között, s fél szemmel a visszahozott köteteket lesik. Minden gyerek azt hiszi, hogy ha egy könyvet sokan elolvasnak, az biztosan jó. Hát még ha valaki fel is hívja rá a figyelmet! Ezzel a felnőttek is így vannak. Kérdezősködj hát bátran barátaidtól és a könyvtárostól!