Tanulgató
2014.01.03.
A tanulás lehet öröm vagy kínszenvedés!
Van, akinek könnyen megy a tanulás, és nincsenek vele különösebb problémái. Van, akinek kisebb-nagyobb tanulási nehézségei vannak, de azért tud tanulni, és van, akinek kínszenvedés a tanulás.
Tanulási nehézségek
Tanulóként nincs könnyű dolga az embernek, bár azt szokták mondani, hogy a diákoknak „csak" annyi a dolguk, hogy tanuljanak.
Viszont egy csomó akadályba ütközik a tanuló, miközben próbálja elsajátítani az anyagot!
Az iskolából hazaérve a tanuló előveszi a könyvet, és sok esetben már semmire sem emlékszik, amit az órán a tanár magyarázott. Akkor nekilát, hogy valahogy legyűrje az anyagot. Elkezdi olvasni, de a lap aljára érve már nem emlékszik semmire! Aztán kezdi elölről. Elolvassa párszor, próbálja memorizálni a lényeget, talán még egész mondatokat is bemagol, csak valahogy megfeleljen a holnapi számonkérésen. Tanulási nehézségek tömkelegébe ütközik. Az egész délutánt azzal tölti, hogy a szobában görnyed a könyv fölött, és magol! Valahogy átverekszi magát az anyagon.
Eljön a másnap. Egy kicsit rosszul érzi magát a gyerek, megfájdul a gyomra, és nem akar iskolába menni. De a szülő mégis ráveszi, hogy induljon el. Útközben tele van szorongással, és olyan gondolatokkal, hogy
„Remélem nem engem választ a tanár, hogy feleljek! Nekem már úgyis van egy csomó jegyem ebben a félévben."
Az iskolapadban ülve, tele szorongással, várja, hogy elkezdődjön az óra.
A tanár megérkezik, kinyitja a naplót, és kiszólítja az első felelőt a táblához. A tanulónk nevét olvassa! Ő félve kimegy a tanári asztal mellé, és megpróbál visszaemlékezni arra, amit tegnap egész délután memorizált. Sajnos nem jut eszébe semmi, ezért a tanár a helyére küldi egy szép nagy egyessel az ellenőrzőbe vésve. A gyerek elkeseredetten és szomorúan ül a helyére, és már nem is érdekli, hogy miről is fognak aznap tanulni. Délután hazamegy az iskolából, és már semmire nem emlékszik, amiről aznap tanultak...
http://www.tanulas.org/
Ismerős a történet? 
Ha igen, akkor maradj ezen az oldalon, hátha találsz olyan gyakorlatot, feladatsort, ami NEKED is segíthet!
Munkám során, a képzések alkalmával, itt az interneten sok - számomra is hasznos - anyagot gyűjtöttem össze, melyeket szívesen adok tovább, persze a teljesség igénye nélkül.
A következő gyakorlatok nem saját szerzemények, hanem neves kutatók, szakemberek, neveléssel, tanulásmódszertannal foglalkozók munkái.
Szívesen ajánlom ezeket,legtöbbjüket én is rendszeresen alkalmazom a tanítási órákon, szakkörökön, differenciálások alkalmával.
Hófehérke és a hét intelligencia
Az emberi intelligenciának hét különböző összetevője van - és mindegyik fontos az életünk sikeressége szempontjából.
Howard Gardner, a multiplex intelligencia elméletének megalkotója szerint akkor tanulunk a leghatékonyabban, amikor az új információt intelligenciánk mind a hét része érzékeli, és mindegyik a maga módján segít azt feldolgozni, értelmezni, elraktározni.
Vegyük most sorra, miként fejleszthetjük, gazdagíthatjuk a családban a gyerek és persze a magunk örömére és hasznára is ezeket az intelligencia-részeket.
1. Nyelvi, vagy verbális intelligencia:
- egészen kicsi kortól minden nap beszéljük meg alaposan a családi és házon kívüli történéseket, fogalmazzuk meg és vitassuk meg a felmerülő nézeteket, érveket, gondolatokat
- rendszeresen játsszunk szójátékokat, fejtsünk közösen keresztrejtvényt
- nagyobb gyerekkel közösen írjuk meg a család történetét,
- jó móka, ha leveleznünk is egymással - interneten keresztül, vagy a családi hirdetőtáblán,
- közös -szülők-gyerekek- felolvasás, amolyan esti mese-pótlék, egy mindenki által kedvelt könyvből
2. Vizuális - térbeli intelligencia - a lelki szemeinkkel való látás fejlesztése
- hangos térképolvasás és navigálás utazások során
- térképszerkesztés korábbi utazások helyszínéről - a családi fotó album mellékleteként
- vázlat és terv rajzolása modellépítéshez, barkácsoláshoz, bútorok átrendezése előtt stb.
- vizuális - gondolattérkép - rajzolása pl. egy bonyolult történelemlecke, vagy egy szerelési, használati utasítás információinak és összefüggéseinek stb. szemléltetéséhez
3. Logikai -matematikai intelligencia fejlesztése
- költségvetés készítése - személyes és családi bevételek és kiadások
- utazások és kirándulások előkészítése, megtervezése
- családi fejszámoló verseny
- logikai fejtörők közös megfejtése
- mennyiségek becslése
- időbeosztás, napirend megtervezése
4. Mozgási vagy kinetikus intelligencia
- háromdimenziós játékok, pl, családi Rubik-kocka verseny
- műszaki eszközök karbantartása, összeszerelése pl. számítógép, kerékpár,
- szakácskodás, tortasütés
- kertészkedés
- agyagozás, ruhavarrás, polckészítés - lehetőleg a gyerekkel együtt
- testmozgás: tánc, sport, harcművészet - alkalmanként közösen
- szerepjáték, amatőr színjátszás - családi ünnepeken is
5. Zenei intelligencia
- születésétől hallja a gyerek a szülőt énekelni
- tanítsunk korának megfelelő dalokat és énekeljünk vele
- a hallott dal eléneklése úgy, hogy mellé tapsoljuk a ritmust
- zenélés valamilyen választott hangszeren
- ritmikus mozgás zenére
6. Interperszonális intelligencia fejlesztése
- segítő együttműködés, "csapatjáték"a családban
- segítünk a másiknak megoldani, vagy megérteni egy bonyolult helyzetet
- a rászorulókkal: kisgyerekkel, idős, beteg emberrel nagyobb empátiával bánunk
- teljes figyelemmel vagyunk a másik iránt, amikor fontos dolgokat mesél
7. Metakognitív intelligencia fejlesztése
- előre felmérni - megbeszélni - egy feladat kapcsán erősségeinket és gyengéinket
- érzelmeink és hangulataink tudatosítása és megértése
- személyes /élet/célok kitűzése
- az elvégzett dolgok áttekintése és értékelése
- annak felismerése, hogy milyenek vagyunk és milyenek nem vagyunk
A gyerekek iskolai problémáit sokszor az okozza, hogy "féloldalas" az intelligenciájuk: nem eléggé sokoldalú a gondolkodásuk, problémamegoldásuk az új feladatok, információk, helyzetek kezeléséhez. Az új tanárokhoz, új iskolához való alkalmazkodás például elsősorban az interperszonális intelligenciától függ, a zenei intelligencia sokat segít az írni-olvasni tanulás során, a mozgási intelligencia nélkül egész életében csetlik botlik, ügyetlennek érzi magát. A metakognitív intelligencia nélkül nehezen alakul ki a szükséges önismeret, a térbeli intelligencia a megtanult dolgok megjegyzésének a fontos segítője stb.
dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner
Tanulási technikák 

"Minek ez? Mindenki tud tanulni!"
Szinte hallom ezt a megjegyzést. Igen. Nagyon sokan tudnak tanulni. Eredményesek is. Nekik nem is kell tovább olvasni. Csinálják úgy, ahogy szokták. Akik viszont kevésbé eredményesek, azok folytassák az olvasást. Nekik talán érdemes megfontolni néhány ötletet, amelyeket alább leírok, hogy akkor talán javíthatnak az eredményeiken.
1. Akarj tudni!
Ha nem akarsz, nincs miről beszélni. Nyugodtan dőlj hátra, maradj buta, mert akkor mindenki, aki okosabb lesz tőled, legalább téged megelőz a felvételiknél akár suliról, akár munkahelyről van szó.
2. Értsd meg, hogy minden új információ, amivel az agyad gyarapodik, később hasznodra lehet!
Nem biztos, hogy ez az iskolában következik be, hanem mondjuk akkor, amikor felnőttként segíteni kéne a saját gyerekednek a tanulásban. De, azaz igazság, hogy amit most nem hasznosnak vélsz, később mégis szükségessé válhat.
3. Időt és fáradtságot takaríthatsz meg, ha az órákon, előadásokon figyelsz!
Az ember, hallás után nagyon sok mindent megjegyez. Ha nyitott aggyal ülsz az órákon, akkor egy csomó info rád ragad akarva, akaratlanul, akár a kosz. Az auditív tanulás a második legeredményesebb módszer. Ebben az esetben az audio maga a tanár hangja. Minél több érzékszervünket éri az inger, annál jobban rögzül a dolog. Tehát, fülelj! A füled egy érzékszerv ugyebár.
4. Az előbbi ponthoz kapcsolódva ajánlom azt is, hogy nézz is az órán!
A szemed kövesse az előadó mozdulatait, gesztusait, az ábrákat, amiket mutogat. A vizuális tanulás egyik eleme ez. A látásod arra koncentráljon, ami a témához kapcsolódik. Hiszen, a szemed egy érzékszerv, és ahogy előbb írtam, minél több érzékszervünk rögzít valamit, annál jobb.
5. Könyv használata!
Ez a vesszőparipám. Az egymásra épülő dolgok a könyv tartalomjegyzékében tökéletesen sorba vannak szedve. A tankönyv is egy könyv!

6. Tankönyv - regényolvasás!
Sokan esnek abba a hibába, hogy a tankönyv egyes leckéit tanulják meg, de nem kapcsolják össze az egyes részeket. Lehet olyan, hogy valaki minden órára tanul. Tud is minden órán egy-egy leckét, aztán jön egy témazáró dolgozat, és képtelenek elvonatkoztatni az egyes anyagrészektől. Nem látják meg az egymásra épülését a dolgoknak. Azzal lehet javítani a helyzeten, ha legalább egy témát egyszerre átolvasnak. Mint egy regényt. Ez még a matekkönyvre is vonatkozik, csak a gyakorló példákat kell kihagyni az olvasásból. A legjobb lenne az egész könyvet átolvasni, amikor még nincs kényszer arra, hogy meg is kelljen tanulni.
7. Szövegértelmezés!
Olvasol egy szöveget, és ha bárhol is akad olyan szó, amelyet nem értesz teljesen, meg kell állni, és utánanézni a fogalom tartalmának. Egyszerű példával magyarázom: a szó, amit nem értesz, legyen az "alma". Megkeresed az Értelmező szótárban, vagy az internet valamelyik keresőjében, és fogod tudni, hogy az egy fa termése, stb. Miután megértetted, tudod, hogy mit jelent, haladj tovább az olvasással.
8. Szöveg tagolás! (részekre osztás)
Manapság nagy divat a sorkihúzó használata. Hupi sárga, hupi kék, hupi rózsaszín minden. Láttam olyan tankönyv lapot, ahol minden be volt hupizva. Vagyis, semmi nem volt kiemelve, pedig a gazdája azért hupizott. Manapság a jobb tankönyvek szövegében vastagbetűvel, dőltbetűvel, rész címekkel eleve ki van emelve néhány fontos ismeret. Ha tagolni, további kiemelést szeretnénk tenni, én jobb módszernek tartom a széljegyzetben (lapszélén) egy - egy szóval odaírni, hogy ezt vagy azt a dolgot ott találom, ha később keresni kell. Például: Az anyag legyen a "talaj". A lapszélen ilyen szavak szerepelhetnek: "fogalma", "keletkezése", "típusai", "szerkezete", "eróziók", "védelme". Mindegyik a megfelelő szövegrész mellett. Átlátható, világos. Csak arra kell ráolvasni, ami épp érdekel belőle.
9. Képek, ábrák, térképek vizsgálata, értelmezése!
Nagyon sok tankönyv tartalmaz képeket, grafikonokat, magyarázó ábrákat. Ezeket nagyon hasznos alaposan tanulmányozni, megpróbálni elképzelni az illusztráció által közölt folyamatot, tartalmat. "Lefényképezni" a szemünkkel az agyunk rejtett zuga számára, mert ha a tanulandó szöveget tudjuk mihez kapcsolni, jobban elő lehet hívni később.

10. Saját rajzok, firkák készítése!
A legeredményesebb tanulási technika az, ha magunk is megpróbáljuk elvégezni a kísérleteket, lerajzolni, leskiccelni a szöveg tartalmi összefüggéseit. Folyamatábrákat készíteni. Lehet, hogy ezek nem állják meg egy grafikusmester szintjét, de nem is ez a fontos. A lényege az egésznek, hogy a kezünkkel is tevőlegesen járuljunk hozzá az anyag rögzítéséhez. Ha a szemünk látja a szöveget, ábrát, térképet, a fülünk hallotta a magyarázó szöveget az előadótól, és a kezünk elvégezte a maga feladatát, már három érzékszervünk is bekapcsolódott a rögzítésbe, hiszen a kezünk - egészen pontosan a bőrünk - a tapintás eszköze ebben az esetben.
11. Helyes szövegtanulás!
a. Az egész anyag végigolvasása.
b. Másodszori olvasás, de már szövegtagolás végzése is. Vagyis, a fontosabb részek kiemelése, illetve a számunkra idegen, ismeretlen szavak értelmezése, párhuzamosan az ábrák, képek, térképek értelmezésével, lerajzolásával.
c. Fontos fogalmak, képletek memorizálása, akár hangosan kimondva őket.
d. Az egész szöveg hangos elmondása magunknak, vagy valaki másnak, vagy a tükörnek. Ez utóbbi nagyon hasznos, ha magunkban vagyunk.
