Móra Ferenc: Rege a csodaszarvasról

 
Móra Ferenc: Rege a csodaszarvasról c. olvasmány 
kiegészítéseként ajánlom
 
 
 
eredetmonda =  Egy népnek azon története, amellyel elmagyarázza, hogy hogyan került a földre, hogyan jött létre.

Eredetmonda a magyarok történetét elmesélő Hunor és Magor története.

A magyarok eredetmondája egy aranyszarvasra vezeti vissza őseink szállásfoglalásának történetét.

A zsidó nép eredetmondáját megtalálod a bibliában.

 
A szittya királynak, Ménrótnak (más néven Nimródnak) feleségétől, Enéhtől két fia volt: Hunor és Magyar. A monda szerint a két fiú ötven-ötven vitézzel vadászgatott a pusztán, s egyszer csak egy nőstény szarvas tűnt föl előttük. Napokon át üldözték, de nem tudták elejteni. A szarvas Dúl és Belár földjére csábította a vadászokat, majd végleg eltűnt a vitézek szeme elől. A két király épp távol volt a törzs férfijaival, csak a lányok voltak otthon. Hunor, Magyar s a száz legény magukhoz ragadta őket. Házasságukból Hunor népének utódai lettek a hunok, Magyaréi pedig a magyarok.

Számos nép eredetmondájában előfordul a lányrablás, amellyel két nép egyesül — például a rómaiaknál.
 
 
 
                                                        Nimród fejedelem egy szkíta domborművön.
 
 
Enéh
 
Emese a  magyar mitológia  szerint az  Árpád - házi  uralkodócsalád ősanyja.  A név eredeti jelentése: anyácska. A szó a magyar nyelv legősibb, uráli rétegéből származik. Az álmában megjelenő turul (törökül toghrul) madár, az Árpád nemzetség totem-madara volt
 
 
 
 De ő nem azokra, hanem a két fiára volt büszke. Sas a szemük, villám a kezük.
 
 
 
 
Ötven deli levente kísérte Hunort, ötven nyalka legény magyart.
 
 
Száz vitézükkel utána a csodaszarvasnak!
 
 
Dul király leányai más mondák szerint tündérlányok, de legalábbis azok tanítványai voltak.
 
 
LABIRINTUS  JÁTÉK ( kimásolva nyomtatható )
 
http://1.bp.blogspot.com/_W55jrRSPnJA/TPEeRIKpzxI/AAAAAAAABN0/eZ3LIL945Iw/s1600/maze.bmp
 
 
Olvasd el Arany János versét is!
 
A költeményben megfigyelhető egy ismétlődő versszak, olykor némi változtatással. Ez a mű refrénje.

A refrén itt a népköltészeti alkotások keletkezését, terjedését és fennmaradását érzékelteti: „Száll a madár ágrul ágra, / Száll az ének szájrul szájra”. A párhuzam azt fejezi ki, hogy miként a madár száll ágról ágra, úgy adják át egymásnak az emberek a népköltészet kincsét.
 
 
A vers alatt szómagyarázatot is találsz .
 
 
 
Arany János
REGE A CSODASZARVASRÓL

Száll a madár, ágrul ágra,
Száll az ének, szájrul szájra;
Fű kizöldül ó1 sirhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.

Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép  Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.

Ötven-ötven jó leventét2
Kiszemeltek, hogy követnék;
Mint valamely véres hadra,
Fegyverkeztek könnyü vadra.

Vad előttük vérbe fekszik,
Őz vagy szarvas nem menekszik;
Elejtették már a hímet —
Üldözik a szarvas-gímet.3

Gím után ők egyre törnek,
Puszta martján4 sós tengernek,
Hol a farkas, hol a medve
Sohasem járt, eltévedne.

[…]

Minden este bánva bánják,
Hogy e vadat mér’ kivánják,
Mért is űzik egyre, nyomba,
Tévelyítő bús vadonba.

Mégis, mégis, ha reggel lett,
A gímszarvast űzni kellett,
Mint töviset szél játéka,
Mint madarat az árnyéka.

Száll a madár, száll az ének,
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

Vadont s a Dont5 ők felverik
A Meóti6 kis tengerig;
Süppedékes mély tavaknak
Szigetére ők behatnak.

Ott a szarvas, mint a pára
— Köd előtte, köd utána —
Míg az ember széjjelnézne:
Szemök elöl elenyésze.

Hóha! Hóha! Hol van a vad?…
Egy kiáltja: ihon7 szalad!
Más kiáltja: itt van, itten!
A harmadik: sehol sincsen!

Minden zugot megüldöznek,
Minden bokrot átaldöfnek;
Gyík ha rezzen, fajd8 ha rebben:
De a gímvad nincs ezekben.

Szóla Magyar: hej! ki tudja
Merre van a hazánk útja?
Kerek az ég mindenfelé —
Anyám, anyám, meghalsz belé!

Szóla Hunor itt maradjunk!
Tanyát verjünk; itthon vagyunk:
Selyem a fű, édes a víz,
Fa-odúból csöpög a méz,

Kék folyam ad fényes halat,
Vörhenyő9 vad ízes falat,
Feszes az íj, sebes a nyíl,
Harckalandon zsákmány a díj.

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek;
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

Hogy elúntak otthon űlni,
Halat csalni, őzet űzni:
Új kalandra, szebb csatára
Ereszkedtek a pusztára.

Puszta földön, sík fenyéren10
Zene hallik sötét éjen,
Zene, síp, dob, mély vadonban,
Mintha égből, mint álomban.

Tündér lyányok ottan laknak,
Táncot ropnak, úgy mulatnak.
Szőve ködbül sátoruk van:
Ugy mulatnak sátorukban.

Férfi egy sincs közelébe’;
De a földi lyányok szépe
Lyányai Belárnak, Dúlnak,
Tündérséget ott tanúlnak.

Dúl királyé, legszebb, kettő;
Agg Beláré tizenkettő;
Összesen mind: száz meg kettő
A tündérré válni kezdő.

[…]

Haj vitézek! haj elébe!
Kiki egyet az ölébe!
Vigyük haza asszonyunkat:
Fújja felszél a nyomunkat.

Sarkantyúba lovat vesznek,11
Kantárszárat megeresztnek;12
A leányság bent, a körbe’ —
Mind a körbe’, sok az ölbe’.

Nagy sikoltás erre támad,
Futna széjjel a leányhad;
Elől tűzbe, hátul vízbe,
Mindenkép jut férfi kézbe.

[…]

Száll a madár, száll az ének
Két fiáról szép Enéhnek.
Zengő madár ágrul ágra,
Zengő ének szájrul szájra.

Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék, épen százan,
Megosztoztak mind a százon.

Büszke lyányok ott idővel
Megbékéltek asszony-fővel;
Haza többé nem készültek:
Engesztelni fiat szültek.

Tó szigetje édes honná,13
Sátoruk lőn szép otthonná,
Ágyok áldott nyúgalommá:
Nincs egyéb, mi őket vonná.14

Fiat szűltek hősi nemre,
Szép leányt is szerelemre;
Dali törzsnek ifju ágot,
Maguk helyett szűz virágot.

[…]

Hunor ága hún fajt15 nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.

Szittya16 földet elözönlék,
Dúl királynak dús örökjét; —
És azóta, hősök párja!17
Híretek száll szájrul szájra.
 
 
Szómagyarázat:
1 ó: régi
2 levente: daliás, harcra érett fiatal férfi
3 szarvas-gím (itt): nőstény szarvas
4 martja: nagyobb vizek, vízmosások szakadékos partja
5 Don: nagy folyó a mai Ukrajnában
6 Meóti kis tenger: a sekély vizű, mocsaras Aral-tó régies neve
7 ihon: ihol, itt
8 fajd: erdőben élő, nagyobb termetű, gyengén repülő madár
9 vörhenyő: vörhenyes, vörösesbarna
10 fenyér: gyér növényzetű terület
11 Sarkantyúba lovat vesznek: megsarkantyúzzák lovukat, nyargalni kezdenek
12 Kantárszárat megeresztnek: megeresztik a kantárt, vágtatnak
13 hon: lakóhely, haza
14 Nincs egyéb, mi őket vonná: nem vágynak másra, elégedettek a sorsukkal
15 faj (itt): nép, nemzet
16 szittya (szkíta): a mai Ukrajna és Oroszország déli pusztáin élő ókori nomád nép neve
17 hősök párja: a két hős, Hunor és Magyar
 
 
 
Találtam érdekes videókat is, nézd figyelmesen!
Keress  hasonlóságot - különbséget az olvasmánnyal.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
CSODASZARVAS MANDALA

 

 A szarvas labdázik a Nappal, lábával felrúgja, agancsával visszafejeli, föl-le, mint ahogy, nap mint nap felkel a Nap, és lenyugszik.
A csodaszarvas az isteni gondviselést jelképezi, mely a Magyarokat Pannóniába vezette. A csodaszarvas vagy aranyszarvas jelképe ezen kívül felidézheti, és emlékeztethet bennünket a magyarok igazi őshazájára. A hivatalos történettanítás, amelyet a mindenkori hatalmi érdek is befolyásol, elutasítja a szkítákhoz fűződő rokoni kapcsolatainkat. Hála egy kis csoportnak, hogy Magyarországon egyre többen találkozhatnak a magyarok valódi múltjával. Mi ezzel az egyszerű mintával szeretnénk a figyelmeteket felhívni magyar valótokra.


Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket, 
A lelkes eljár ősei sírlakához, 
S gyújt régi fénynél új szöbétneket.

 
 
 
 
 
SZÍNEZŐK    ( másolva   nyomtatható )
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
KÖNYVAJÁNLÓ
 
 
                           
 
 
            
 
 
 
 
 
0.002 mp