Nehézség olvasás során...

A diszlexia megelőzése

 

A képességfejlesztés indoka, a korai jelek

Nagymozgás: A gyermek később ült, állt, járt, nem kúszott-mászott.  Jelenleg is egyensúly problémái vannak, mozgása összerendezetlen, csetlik-botlik.

 Finommozgás, szem-kéz összehangolt működésének zavarai: Rajzai kusza firkák, túl halványak vagy túl erősek a vonalai, görcsösen fogja a ceruzát, a formák másolása, emberrajza felismerhetetlen, elnagyolt. Nem tud vonal mentén nyírni, általános ügyetlenség jellemzi a kézműves tevékenységekben. Ügyetlen az apróbb játéktárgyakkal való játékokban.

 A beszéd jellemző tünetei: Megfigyelhető beszédének ügyetlensége, megkésett a beszédfejlődése, több hangra kiterjedő pöszesége sokáig elhúzódik. Beszédészlelési, megértési gondokkal küzd, nem figyel oda, ha szólnak hozzá, illetve nem érti meg az utasításokat. Ép hallás mellett megfigyelhető a gyakori visszakérdezés. Beszéde egyhangú, monoton, hangszíne, hangereje, hangsúlyozása, beszédtempója eltérő a többi gyerekétől.

 Nyelvi fejlődés: Kifejezőkészsége az életkori szint alatt marad.  A gyermek szókincse szegényes, szótalálási nehézségei vannak, rosszul alkot mondatokat, nyelvtanilag helytelen a beszéde, ragokat, jeleket helytelenül használ, pl. -ba, -be, -ban, -ben, többes szám. Hiányoznak kifejezéseiből a helyviszonyokat kifejező névutók: alatt, fölött, mellett, között, alá, fölé, mellé, közé. Rosszul tagolja a szavakat szótagokra, beszédhangokra.

 Vizuális észlelés, emlékezet hiányosságai: Bizonytalan az alak, forma, nagyság, szín felismerése, differenciálása. A verseket, meséket nehezen jegyzi meg.

 Dominancia problémák: Nem egyértelmű, hogy a jobb vagy a bal kezével fog, még váltogat, mindkét kezét használja. A balkezes gyermeket nem szabad átszoktatni jobb kézre!

 Egyéb tünetek: Nem tudja a testrészek neveit, a jobb és baloldalt keveri. Nem tud váltakozó mintát szabályosan követni, sorozatokat alkotni. Rossz a ritmusérzéke mikor tapsol, ritmust dobol, táncol. Kialakulatlan a térbeli és időbeli tájékozódó képessége, bajban van a téri irányokkal, napok, hónapok, évszakok neveivel. Kialakulatlan a feladattudata, figyelmét nehezen tudja összpontosítani.

Ha ezeket a tüneteket észlelik gyermekükön, mindenképpen kérjék szakember vizsgálatát, hogy mielőbb megkezdődjön a diszlexia megelőzését szolgáló terápia.

 

A mozgásfejlesztés fontossága a megelőzésben

Minden magasabb rendű tanulási tevékenység alapja a mozgás. Elengedhetetlenül fontos a beszéd, az olvasás, írás elsajátításához. A mozgásfejlesztésnek sok részterülete van. Idetartozik a testtudat fejlesztése, a tapintás, mozgásérzékelés, egyensúlyérzet, a két testfél mozgásának összehangolása, az alapmozgások koordinációjának javítása, a téri tájékozódás fejlesztése, bizalomerősítő gyakorlatok.

 

A testtudat fejlesztése

A testtudat fejlesztését három részre oszthatjuk. A testkép, a testfogalom, és a testséma fejlesztésére.

 A testtudat kialakulásának első lépése a testkép ismerete, a saját test megtapasztalása, érzése. Ezt megtapasztalhatjuk mozgásokban, de emberábrázolásokban is. A testkép a test külső és belső érzékleteiből származik, tartalmazza a saját testről szerzett tartós benyomásokat is (pl. túl magas, túl kövér vagyok, stb.) Kialakulását befolyásolják az érzelmek, más emberek rólunk alkotott véleménye. Minden gyermeket hozzá kell segítenünk, hogy elégedett legyen önmagával, mert a jó érzelmi állapot pozitívan hat az énképre.

A testkép fejlesztésének első számú segédeszköze a tükör. Állítsuk a gyermeket a tükör elé, kis versikékkel, kísérve mutassuk meg neki a testtájait.

„Csukd be szemed, csukd be szád!
Most mosom az arcocskád!
Csukd be szemed, csukd be szád!
Most mosom a hajacskád!”

Az izmok működtetésével is elősegíthetjük a testérzetek kialakulását. Ennek menete: lazult állapot, feszítés, lazítás. A feszítést lábtól a fej felé, lazítást fejtől a láb felé végezzük (pl. építsünk hóembert, megmerevedünk, majd elolvadunk)

 

A testfogalom kialakítása

A testfogalom a saját testről szerzett tudás. A gyermek megtanulja a testrészeinek az elhelyezkedését, nevét, funkcióját. Célszerű a testképbe még be nem épült testrészeket többféle módon érzékeltetni (pl. kék szalag a jobb csuklóra, szívecske a baloldalra, térdvédő a térdére, dörzsölgetjük, csipkedjük a testrészeket, meleg levegőt fújunk rá, stb.)

„Ez a szemem, ez a szám,
Ez meg itt az orrocskám.

Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.

Két lábamon megállok,
ha akarok, ugrálok.”

 Ha a gyermek már meg tudja nevezni a testrészt, beépült biztosan a testképébe, akkor a funkcióját gyakoroljuk.

Játék a kezekkel:

„ Mit csinál a kis kezem?
(a két kéz széttárása)
Simogat kedvesen.
(két kézzel az arc megsimítása)
Ütöget mérgesen,
(az asztal ütögetése)
Csiklandoz viccesen,
(a tenyér csiklandozása)
Csipked hegyesen,
(a kézfej megcsipkedése)
Táncol ügyesen.
(az ujjak mozgatása a másik kézfejen)
Mit csinál a kis kezem?
(a kezek szétnyitása)
Te is tudod, mondd velem!”

 

A testséma fejlesztése

A testséma a test gravitációhoz való alkalmazkodásának, egyensúlyának, az izmok percről percre változó mozgásának megélése. Fejlesztését az utánzómozgásokkal, gesztusjátékokkal végezzük.  A mozdulatokat hangutánzó szavakkal, ritmikus szólamokkal kísérjük.

Az egyensúlygyakorlatok végzésével fejlődik a testséma, ezt segíti a két testfél integrálása (jobb-bal). Fontos az alapmozgások koordinációjának fejlesztése, a térérzékelés más tárgyakhoz, emberekhez való viszonyban. A ritmus a test mozgásainak időbeliségét jeleníti meg.

 

 Azok a gyerekek, akik képtelenek a kézírásra, lehetőséget kaphatnak, hogy írógéppel, illetve számítógéppel írhassanak. Fölsőbb iskolákban a beadandó dolgozatokat is számítógépen írhatják a tanulók, sőt az érettséginél is megengedett a használata.

 

Játékötlet

(Mozgásfejlesztés beszéddel kísérve)

Föl-le irányokra:

„Ilyen nagy az óriás:
Nyújtózkodjunk kispajtás!”
(fölnyújtózunk)

„Ilyen kicsi a törpe:
Guggoljunk le a földre!”
(leguggolunk)

„Napsugaras nyárban
Nyújtózkodik a nyárfa.
Kati, Feri, Böske,
Guggoljatok, csüccs le!”

Jobb-bal irányokra:

Csípőre tett kézzel ide-oda hajladozunk:
„Cini, cini muzsika,
Táncol a kis Zsuzsika,
Jobbra dűl, meg balra dűl,
Tücsök koma hegedül.”

 Föltartott karokkal hajladozunk:
„Hajlik az ág, fúj a szél,
Nyírfa lombja összeér.
Újra vissza, újra szét,
Rajta, rajta, most elég!” 

 

www.varazsbetu.hu

 

0.001 mp